Buddha-tál gazdagon

Talán sokatok találkozott már ezzel az étellel, hiszen egyre népszerűbb, illetve általa utat adhatunk kreativitásunkat, ugyanis olyan hozzávalókból készíthetjük el, amiből csak szeretnénk. Az alapanyagokat hozzáadhatjuk nyersen, főzve, sütve, készíthetünk hozzá húst, de számtalan vegán verzióval is találkoztam már. Rám is igaz, hogy kétszer ugyanolyat még nem készítettem. Mi előszeretettel fogyasztjuk ebédre vagy vacsorára, amikor valami könnyebb ételre vágyunk. Számomra nagyon kedves ez a fogás, mert gyönyörű színekkel találkozom az elkészítése során, illetve örömmel tölt el, hogy sok-sok vitamint viszek be a szervezetembe. Most elhoztam Nektek egy általam kipróbált Buddha- tálat, készítsétek el Ti is , nem bánjátok meg! ;)”

Hozzávalók:

  • paradicsom
  • saláta (én szívsalátát, római salátát és fejes salátát használtam)
  • csicseriborsó
  • édesburgonya (sárga és lila)
  • dió (pirított vagy sima)
  • vöröshagyma
  • bulgur
  • olívaolaj
  • kakukkfű
  • toszkán fűszerkeverék
  • só, bors

Elkészítés:

Pontos arányokat nem tudok írni ehhez a recepthez, mert nem mértem ki semmit, érzéssel készítettem mindent. 🙂

A lila édesburgonyát karikákra vágjuk, majd egy kis tepsibe fektetjük őket, szorosan egymás mellé. Kevés sót, borsot, illetve olívaolajat teszünk rá. 180 fokon enyhén ropogósra sütjük.

A vöröshagymát apróra vágjuk, olívaolajon megpirítjuk. Rádobjuk a szeletekre vágott sárga édesburgonyát, kakukkfüvet, és vízben puhára főzzük.

Elkészítjük a bulgurt (sózzuk, borsozzuk), majd pirított vagy sima diót szórunk rá. Jól összekeverjük.

A csicseriborsóhoz toszkán fűszerkeveréket adunk.

Ezután előveszünk tetszőleges tálakat. Az aljába fektetjük a megmosott salátaleveleket, majd egymás mellé halmozzuk a kész zöldségeket, köreteket.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 🙂

Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.