Rusztikus vöröshagyma leves

„A vöröshagyma véleményem szerint még nem rontott el semmilyen ételt. Én szinte minden főzést hagymapirítással kezdek. Az utóbbi időben rengeteg vöröshagyma termett a kertünkben, ezért is alkottam meg ezt a krémes, lélekmelengető levest. Ezentúl kevesen tudják, hogy a hagymában sok a természetes cukor, van benne A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve sok rost. A köhögés enyhítésére, a megfázás és a hurutos betegségek kezelésére, és kiemelten az asztma ellen is bevetik, valamint helyreállítja a vércukorszintet.” 🙂

Hozzávalók:

  • 3 nagyobb vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 300 ml főzőtejszín
  • 4 dkg vaj
  • 1 leveskocka
  • 1,3 liter víz
  • bors
  • petrezselyem

Elkészítés:

A vajat felolvasztjuk, majd rádobjuk a felszeletelt vöröshagymát. Lassú tűzön, kb. 5 perc alatt megfonnyasztjuk.

Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, addig pirítjuk, amíg illatozni nem kezd, majd felöntjük a zöldségleveskockás vízzel.

Sózzuk, borsozzuk, és meghintjük petrezselyemlevéllel. 10 percig főzzük.

Lassú keverés mellett hozzáöntjük a főzőtejszínt, majd még 5 percig főzzük.

/Aki szereti a fanyarabb ízeket, tehet bele még egy kis sáfrányos szeklicét./

Petrezselyemlevéllel tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 🙂

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.